24 órás Szentségimádás Királyerdei Templomunkban

„Falaidra Jeruzsálem, őröket rendeltem, egész nap és egész éjjel, sohase hallgassanak!” (Iz 62, 6-7 )
A Szentírás ezen szavait szeretnénk Egyházközösségünkbe elhozni, amikor március 23-án este 6 órától március 24-én este 6 óráig 24 órás Szentségimádásra hívjuk közösségünk minden tagját.
Célunk, hogy pénteken este 6 órától egész éjjel és szombaton egész nap este 6 óráig közösségünk imája sohase hallgasson. Itt imádkozzunk a templomban folyamatosan egymást váltva, egyszerre legalább ketten-hárman, hogy Egyházközségünk megerősödjön Jézus Krisztus jelenlétében. Ezen cél megvalósulásához szükség van arra, hogy a Szentségimádáson közösségünk minden tagja erejéhez mérten részt vállaljon.

Kérjük a kedves Testvéreket, lehetőségeik szerint tegyék szabaddá magukat, hogy a 24 óra alatt 1-2 órában a Szentségimádáson részt tudjanak venni, és megmutatkozhasson teljes közösségünk együttes imájának az ereje.


24 órás Szentségimádás - Gyakorlati tudnivalók

 A 24 órás Szentségimádáson mindenki részt vehet, függetlenül attól, hogy a Templomunkban rendszeres Szentségimádás alkalmakon részt szokott-e venni.
A 24 óra alatt végig ki lesz téve az Oltáriszentség, tehát Jézus egész idő alatt jelen lesz, mi hívek óránként váltjuk egymást. Természetesen nincs akadálya annak, hogy valaki több órát is együtt töltsön Krisztussal, akár egymást követő órákban, akár több időpontban.
Az éjszakai órákban – reggel 6 óráig - legalább egy férfi jelenléte kívánatos, ehhez várjuk Egyházközségünk férfi tagjainak vállalásait.
Az időbeosztás kialakításához egész órától egész óráig történő vállalásokat kérünk, melyet névvel és telefonszámmal a templom főbejáratánál elhelyezett jelentkezési íveken lehet megtenni.
Fontos, hogy minden órában legalább ketten itt legyünk templomunkban. Az időbeosztás kialakításánál erre legyünk tekintettel, és alkalmazkodjunk azokhoz, akik – például munkájuk miatt – csak egy szűk idősávban tudnak itt lenni.

Kérjük a kedves Testvéreket imádkozzanak, hogy meg tudjuk oldani a szervezés és időbeosztás kialakításának nehézségeit, ezáltal közösségünk együtt tudjon lenni Krisztussal.

« Vissza «
Főoldal »








Királyerdei templomunk - A Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom oldala © 2012- Minden jog fenntartva