Templomunk énekkara

Templomunk énekkara 1998 óta működik. Annak idején Varga Erzsébet, a templom kántora vezetésével kezdtünk zsoltárokat, introitusokat, communiokat, ünnepi szekvenciákat énekelni a vasárnap reggeli szentmiséken. Nagy lelkesedéssel fogadtuk ötleteit, melyhez szívesen csatlakoztak fiatalok és idősebbek egyaránt. Két év múlva az énekkar vezetését Molnár Petra vette át és innentől a karácsonyi éjféli mise előtti hangverseny gondolata is megszületett. Pár év múlva vezető nélkül maradtunk, de ünnepekkor továbbra is örömmel énekeltünk. 2004-től havonta egyszer gitáros miséken, néhány ünnepi alkalommal pedig idősek otthonában szolgáltunk. Ma már gitáros dalokat csak megbeszélt alkalmakkor játszunk.
Énekkarunk jelenlegi vezetője Juhász Veronika, kántor. Örömünkre szolgál, hogy általa új dalokat tanulhatunk, szakmai hozzáértésével, lelkesedésével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian még nagyobb örömünket leljük a közös éneklésben.
Énekkarunk kis létszáma ellenére komoly műveket is szívesen tanulunk. Próbákat általában kedden este fél 6-tól, illetve a vasárnap 8 órai szentmise után tartunk.
Az énekkarunkba várjuk mindazokat, akik szívesen dicsőítenék velünk az Urat! Zenei előképzettség nem szükséges, csak tiszta énekhang, lelkesedés, vidámság.

Állandó énekkari szolgálataink:

- Karácsonykor az éjféli szentmise előtti hangversenyen és a szentmisén
- Nagyhéten: csütörtökön, pénteken, szombaton és húsvét vasárnap a szertartások alatt
- Pünkösd vasárnap és hétfőn a szentmiséken
- Úrnapján a reggeli szentmisén

A fenti alkalmakon kívül szívesen énekelünk, zenélünk keresztelőkön, esküvőkön, évfordulókon, de énekeltünk már iskolai ünnepségen is.
2007-ben templomunkban és a pázmándi templomban előadtuk „A kis herceget”, Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című műve és Sillye Jenő-Kovács Gábor: Jól csak a szíveddel látsz dalciklusa alapján.

Énekkarunk több másik énekegyüttessel is együttműködött már az elmúlt két évben. Pázmánd község énekkarával szoros kapcsolatban állunk. 2010-ben velük együtt készültünk és adtuk elő Sillye Jenő: Jézus anyja, Mária című oratóriumát Csepelen, Pázmándon és Lovasberényben. A közös próbák vidám hangulatban teltek, jó volt együtt zenélni, átélni és átadni mindazt, amit a zene közvetített számunkra Krisztus és Szűz Mária élettörténetén keresztül.
2011. augusztusában pedig Pázmándon a Zöldkatlan Fesztivál keretében léptünk fel velük. Sötétedés után a község templomának falát fényfestéssel díszítették, melyet a két énekkar tagjainak vallásos és világi dalokból álló kis műsora kísért.
Másik sikeres együttműködésünk a csepeli hagyományőrzőkkel volt és tart azóta is. Tavaly Virágvasárnap egy Bodroghalomból származó népi passiót énekeltünk. Nagy öröm volt ilyen sok jó hangú énekessel közösen megmutatni a híveknek ezt a különlegességet.
Idén is lelkesen készülünk a Passióra. Werner Alajos Szent Márk Passióját fogjuk elénekelni Virágvasárnap a reggel 8 órai szentmisén, Nagypénteken az este 6 órai szertartás keretében pedig a Szent János Passiót a három szólamú turbákkal.
A templomszentelés évfordulóján is néhány szép motettával szeretnénk hozzájárulni az ünnepi hangulathoz. A nyári programjaink viszont ezzel még nem fejeződnek be. Felmerült a lehetőség, hogy egy olasz énekkarral együtt énekeljünk budapesti látogatásuk alkalmával júliusban, így izgatottan várjuk a fejleményeket.

Az oldal tetejére
Vissza a KÖZÖSSÉGEK oldalra





Királyerdei templomunk - A Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom oldala © 2012- Minden jog fenntartva