Elsőszombat – Szűz Mária Szívének tisztelete

Az elsőszombat a hónap első szombatja, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének napja.
A Szűzanya 1925. december 10-én Lúciának, a fatimai látnoknak megmutatta tövisekkel övezett szívét és így szólt: „Hirdesd nevemben a világnak, hogy megígérem: ott leszek az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel mindazok halálos ágyánál, akik 5 egymást követő hónap első szombatján meggyónnak, megáldoznak, elimádkozzák a rózsafüzért és egy negyed óráig társamul szegődnek az elmélkedésben.”
Az elsőszombat gyakorlata világszerte elterjedt, Budapesten mindig más templomban nyilvánosan is megtartják. A Szeplőtelen Szív elsőszombati ájtatossága napjainkban is élő szokás.

Az elsőszombatok megtartásához Jézus összesen 33 ígéretet kapcsolt. Ezek közül most csak néhányat emelünk ki:
1. Mindent, amit a lelkek Szívemtől Anyám Szíve által kérnek, amennyiben megfelel az isteni rendnek, és ha bizalommal kérik tőlem, megadom nekik, már a kilenced ideje alatt is.
2. A családjukban egyetértés fog uralkodni, és állhatatosak lesznek az igaz hitben.
3. Az édesanyák Anyám különleges oltalmát élvezhetik, és mindent elnyernek, amit önmaguk vagy gyermekeik számára kérnek.
4. A szegények otthont és élelmet kapnak.
5. A bűnösök megtérnek, akkor is, ha a kilencedet egy másik személy végzi el értük.
6. Aki ezt a kilencedet a kegyelem állapotában végzi el, nem sérti meg többé Szívemet semmilyen súlyos bűnnel egészen haláláig, ez különösen vonatkozik a gyermekekre.
7. Az a lélek, aki őszintén megtér, elkerüli nemcsak az örök kárhozatot, de a tisztítóhely szenvedéseit is.
8. Ha a szülök, vagy bármely más családtag végzi el a nagykilencedet, egyetlen gyermekük és semmilyen más családtagjuk sem fog elkárhozni.
9. Akik elveszítették a hitüket, ismét megtalálják, és az eltévelyedettek visszatalálnak az igaz Egyházba.
10. Az egyházi rend tagjai és a szerzetesrendek tagjai hűségesek maradnak hivatásukhoz. A hűtlenek elnyerik a bűnbánat kegyelmét, és visszatérnek hivatásukhoz.
11. A szülők és az elöljárók különleges segítséget kapnak nemcsak a lelki, de az anyagi feladataikhoz is.
12. Az ítéletkor Édesanyám különleges oltalmában részesülnek.
Ezekhez az ígéretekhez kapcsolódik még a Szent Szűz ígérete is, amely így szól: "Minden hónap első szombatján a pokol kapui zárva lesznek. Senki nem kárhozik el ezen a napon, a tisztítóhelyről pedig sok lélek felmegy a mennybe. Ez Fiam irgalmas Szeretetének műve, azon lelkek megjutalmazására, akik tisztelik Szeplőtelen Szívemet."

Mit értünk Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletén?

Mária Szeplőtelen Szíve a teljes ártatlanság, valamint Jézus és az emberek iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a szeplőtelen fogantatás, ami azt jelenti, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, és az istenanyaság. Mária Szíve a Jézus iránti szeretet példaképe mindannyiunk számára. XII. Pius pápa 1942-ben fölajánlotta az emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének.
A Szeplőtelen Szív ünnepét Jézus Szíve ünnepét követő szombaton ünnepli az Egyház. A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szívének tiszteletét és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek, amit II. János Pál pápa megtett 1982. május 13-án Fatimában, majd 1984-ben Rómában, és 2000-ben a világegyház összes püspökeivel együtt szintén Rómában megismételt. A Szent Szűz Szíve iránti tiszteletünket kifejezhetjük például az elsőszombatok rendszeres megtartásával.
Érdemes tudnunk arról is, hogy az úgynevezett kettős nagykilenced azt jelenti, hogy egymással párhuzamosan, egyszerre végezzük a kilenc elsőpéntek és az elsőszombatok megtartását. Ilyenkor természetesen elég az egyik napon meggyónnunk, ha közben nem követünk el súlyos bűnt. A kettős nagykilenced további bőséges kegyelmekkel jár.
Végezzük minél többen rendszeresen az elsőpénteki és elsőszombati engesztelést, mert így sok kegyelmet kaphatunk önmagunk és mások számára.

Llek kincstr
Főoldal








Királyerdei templomunk - A Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom oldala © 2012- Minden jog fenntartva